Mese a két mókusról
A két mókus egyszer azon vitatkozott egymással, ki tud nagyobbat ugrani.
- Figyeld meg, én vagyok a legügyesebb mókus, meglátod, milyen magasra tudok ugrani - mondta a fiatalabb, s ezzel máris egy szempillantás alatt fent termett a fa tetején.
- Én vagyok a legügyesebb -, mondta a másik mókus - nézd csak, milyen messzire tudok ugorni. - S ezzel máris eltűnt társa szeme elől.
- Figyeld meg, én vagyok a legügyesebb mókus, meglátod, milyen magasra tudok ugrani - mondta a fiatalabb, s ezzel máris egy szempillantás alatt fent termett a fa tetején.
- Én vagyok a legügyesebb -, mondta a másik mókus - nézd csak, milyen messzire tudok ugorni. - S ezzel máris eltűnt társa szeme elől.
A két mókus azonban olyan messzire ugrott egymástól, hogy egyik sem láthatta a másikat. Így felmérni sem tudták, melyik ugrott messzebbre vagy magasabbra. Egész nap csak kiabáltak egymásnak:
- Gyere, nézd meg, hogy én ugrottam nagyobbat! Én vagyok az ügyesebb!
- Gyere, nézd meg, hogy én ugrottam nagyobbat! Én vagyok az ügyesebb!
Helyéről azonban egyik sem tágított, nehogy elveszítse a "bizonyítékot", ügyességének bizonyságát. Estére aztán megunták a kiáltozást, s mindketten visszamentek ugyanarra az ágra, ahol reggel voltak. Egy darabig csöndben üldögéltek, majd megszólalt a fiatalabb:
- Bátyám, valóban te vagy az ügyesebb.
- Nem, te vagy a fiatalabb - mondta a másik -, te vagy az ügyesebb.
- Mindkettőnknek igaza van, ha jó barátok maradunk - felelt az ifjabb mókus.
- Bátyám, valóban te vagy az ügyesebb.
- Nem, te vagy a fiatalabb - mondta a másik -, te vagy az ügyesebb.
- Mindkettőnknek igaza van, ha jó barátok maradunk - felelt az ifjabb mókus.
S jó barátok maradtak.
(Ursula Wölfel
